Virtuális keresztút I Virágvasárnap Debrecenben

A Húsvét városi és egyházi közös ünneplését 2012-ben szervezte meg először a Főnix Rendezvényszervező. A Nagytemplom mögötti Emlékkert volt a helyszíne ezeknek az alkalmaknak, ahová a Csapó utcai sétálóövezettől indulva jutottak el a néphagyományokat bemutató táncos karikázó lányok és a bibliai kort idéző jelmezesek. A többéves tapasztalat megerősítette, hogy a gyülekezetek, egyházközségek nagycsütörtöki, nagypénteki és nagyszombati egyházi ünneplését tiszteletben tartva a virágvasárnap lehetett az az ünnep, amikor a templomok falait átlépve nagy létszámú résztvevői csapat felekezeti hovatartozás nélkül, együtt vonulhatott Debrecenben. Természetesen előre vetítve mindig teret kapott az elkövetkező nagyhét eseményeinek a felidézése is. 2017-ben mind az esemény eddig felépített rendjében, mind létszámában újabb örömteli fejlődés történt: a felekezetek lelkészeivel egyeztetve egy városi keresztút körvonalazódott, melynek állomásainál a különböző felekezetek képviselői fogalmazták meg üzeneteiket.
 
A kedvező tapasztalatnak köszönhetően azóta ez a közös Keresztútjárás hagyománnyá lett! Idén a rendkívüli helyzet miatt még inkább szükségessé vált, hogy ez a közösséget erősítő eseménysorozat ne szakadjon meg, ezért egyedülálló módon videóüzenetek formájában szólnak a város és a felekezetek képviselői a debreceniekhez! A közös lelki utazás április 5-én 16 órától veszi kezdetét:
RÉSZTVEVŐK:
Palánki Ferenc, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke
Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája
Fekete Károly, Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Krakomperger Zoltán, a debreceni Római Katolikus Szent Anna Főplébánia plébánosa
Troszt Máté, görögkatolikus lelkész, Debreceni Görögkatolikus Parókia
Szakács György, a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség lelkésze
Asztalos Richárd evangélikus igazgató lelkész, Debreceni Evangélikus Egyházközség
Tóth Sándor, baptista lelkipásztor, Debreceni Új Remény Baptista Gyülekezet
Sipos Barnabás a Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség parochusa
Sajtos Szilárd őrnagy, debreceni református tábori lelkész
 
KÖZREMŰKÖDIK:
Berecz András, Kossuth-díjas énekes, mesemondó, folklórkutató
Dánielfy Gergő, hallgató, Kaposvári Egyetem Színházi Intézete
 
A városi keresztútjárást (Kossuth tér, Főnix-szökőkút – Csonkatemplom – Megyeháza – Szent Anna Főszékesegyház – Csokonai Színház – Sas utca – Városháza – Kossuth tér – Nagytemplom) korábbi képekben és archív filmfelvételeken keresztül idézzük fel!
 
Külön köszönet a film mozgóképeiért és fotóiért az Atomic Media csapatának, C.Kiss Ilona fotóriporternek, Czinege Róbert operatőrnek. A filmet készítette: Kerekes Sándor.
 

Elmélkedések a lelki keresztútjáráshoz: