“A legnagyobb zenei alkotók számára Bach a mesterek mestere, minden megnyilvánulás, ami vele kapcsolatos, ünnepnek számít. Az a fesztivál, amely Bach nevét viseli, nem is szorul több méltatásra.” Vásáry Tamás…
Tudj meg többet »Fülöp-szigetek, Kína, USA, Kanada, Oroszország, Írország, Dánia… – csak néhány a 12 ország 21 kórusa közül, melyek július elején ismét énekszóval töltik meg Debrecen tereit, a világ egyik legismertebb kortárs kóruszenei eseményén.
Tudj meg többet »A 20. alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon újra felharsannak a fúvósok, döngnek majd a dobok, s látványos felvonulások, térzenék, alaki bemutatók és koncertek várják a közönséget, 5 külföldi és 3 hazai együttes előadásában.
Tudj meg többet »A karnevál történetének kezdetén Debrecen lakosai közösen díszítették fel az első virágkocsikat. Ezt a régi közösségi élményt szeretnénk újra életre hívni, hogy az érdeklődők a kulisszák mögött is részesei lehessenek a virágkocsik díszítésének és a karneváli előkészületeknek.
Tudj meg többet »Március 13. és 16. között a koszorúzások mellett zenés folklór műsor, forradalmi táncház, ünnepélyes masírozás, családi programok, múzeumi tárlatvezetések, emlékséta és filmvetítések is várják az érdeklődőket a Kokárdás napok keretein belül.
Tudj meg többet »A nagyhetet megelőző vasárnapon – virágvasárnap – Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük. Idén áprillis 14-ére esik ez a mozgó ünnep.
Tudj meg többet »