2017. december 13. 17:00 Kölcsey Központ, Nagyterem
2017. december 13. 19:00 Kölcsey Központ, Nagyterem (JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN KAPHATÓK!)
„…Messze zsong a hálaének!” – A Lautitia Kóruscsalád adventi koncertje
Immár harmadik éve messze zsong a hálaének az adventi várakozás idején. A nemzetközileg elismert Lautitia Kóruscsalád adventi koncertjével szeretne hálát adni mindenkinek, akik kitüntető figyelmükkel megtisztelték, imájukkal és szeretetükkel kísérték koncertjeiket, útjaikat, s lehetővé tették szakmai és lelki élmények, sikerek közös megélését.
Olyan eseményt álmodott meg a kórus, ahol mindenki el tudja engedni a „köznapok csip-csup keservét” és megfelelő lelki alapot biztosítson „hálát adni a magasság Istenének.”
Mindebben segítségükre lesz a Szent Efrém-iskola legkisebbekből álló Szivárvány Gyermekkara, az Estel Kamarazenekar, a Fool Moon Énekegyüttes, valamint Vavra Bence.
A Szivárvány Gyermekkar a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola legkisebbekből álló kórusa, melynek vezetője Deli Gabriella. A tündöklő szemű apróságok hihetetlen alázattal és kedvességgel tolmácsolják mindazt, amit az advent hivatott közvetíteni.
Az Estel Kamarazenekar művészeti vezetője Ifj. Barra Ákos, a hangszeres új nemzedék egyik kiválósága. Az együttes tagjai mind hangszerük elismert művészei, akiket a zenei alázat és a magas színvonalú szakmai munka közös igénye hoz össze. Évek óta a Lautitia Kóruscsalád rezidens zenekara.
A Fool Moon Énekegyüttes Magyarország első számú, többszörös nemzetközi díjas pop-acappella együttese immár 15 évnyi újító-úttörő munkát tudhat maga mögött. Legutóbb Moszkvában nyertek I. díjat egy rangos nemzetközi acapella versenyen. Az együttes tagja, iskolánk és kórusunk volt kiválósága Vavra Bence is, aki a kórusokkal külön is énekel az este folyamán.
Kedvcsináló a 2016-os adventi koncertből:
A nagy érdeklődésre való tekintettel december 13-án dupla koncerttel készülnek, 17 órai és 19 órai kezdettel. A 19 órai koncertre korlátozott számban kaphatók a jegyek.
Belépőjegyek: 2 200 Ft, 2 800 Ft, 3 500 Ft
A jegyek megvásárolhatók a Szent Efrém Görögkatolikus Iskolában hétköznapokon 8 és 16 óra között, valamint a Kölcsey Központ jegypénztárában, nyitvatartási időben.
http://lautitia.hu/
https://www.facebook.com/lautitiachoirs/