A Madách Színház musicalműhelyének mesekönyv-szépségű zenés nagyprodukciója Szigligeti Ede népszerű vígjátékának szellemes újragondolásában, a Soós Imre-díjas Nagy Sándor és a Jászai-díjas Szerednyey Béla kacagtató alakításaival!
A program minden nap 20:00 -kor kezdődik, és egészen 2020 augusztus 17-ig tart
A Madách Színház musicalműhelyének mesekönyv-szépségű zenés nagyprodukciója Szigligeti Ede népszerű vígjátékának szellemes újragondolásában, a Soós Imre-díjas Nagy Sándor és a Jászai-díjas Szerednyey Béla kacagtató alakításaival!
„Színjáték – és a szív már ég!” – mondja Liliomfi és Mariska, akik az elrendelt sorsuk ellen lázadnak azért, hogy pont azt érjék el, amit a sors elrendelt nekik. Hiszen egymásnak teremtette őket a Jóisten… és Szilvai professzor is. Persze ők erről mit sem tudnak, ezért Liliomfi, a lánglelkű vándorszínész kockázatos játékba kezd, és boldogsága elnyeréséért ezer arccal téveszt meg mindenkit, olykor még azt is, akit a legjobban szeret.
„Fülbemászó dalaival, dinamikus koreográfiáival és szórakoztató színészi játékával a Liliomfi kellemes kikapcsolódást nyújthat minden korosztálynak, a XIX. századi színház fantáziavilágába röpítve a nézőket.” – Fekete Fanni, Kepmas.hu
„A Liliomfi a Madách Színházban derűs, játékos, kedves este, kellő humorral… gördülékeny élvezetességgel.” – Bóta Gábor, Art7.hu
Szereplők:
Liliomfi, színész – Nagy Sándor
Szellemfi, színész – Magyar Attila
Szilvai Tódor, professzor – Szerednyey Béla
Mariska, árva leány – Jenes Kitti
Camilla kisasszony, Mariska nevelője – Dobos Judit
Kányai, fogadós – Barabás Kiss Zoltán
Ifj. Schwartz, a híres fogadós fia – Serbán Attila
Erzsi, Kányai lánya – Kovács Gyopár
Gyuri, pincér – Berényi Dávid
Emerencia, Szilvai elhunyt neje – Ladinek Judit
Gyermek – Neuhauser Emil Béla
Közreműködik: Eszlári Judit, Németh Gábor, valamint a Madách Színház zenekara és tánckara
Szigligeti Ede vígjátéka alapján
Írta: Szente Vajk
Zenéjét szerezte: Bolba Tamás
Díszlettervező: Rákay Tamás
Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
Koreográfus: Túri Lajos Péter
Zenei vezető: Erős Csaba
Konzultáns: Galambos Attila
Világítástervező: Madarász „Madár” János
Hangmérnök: Ditzmann Tamás, Farsang Áron
Szcenikus: Tompai Zsuzsa
A rendező asszisztense: Hűbér Tünde
Rendező: Szente Vajk, Jászai Mari-díjas
Az előadásban szereplő 6 portréfotó (Bessenyei Ferenc, Domján Edit, Latinovits Zoltán, Őze Lajos, Páger Antal – Fotó: Keleti Éva; Sinkovits Imre – Fotó: Horling Róbert) MTI fotó.
Fotók: Madách Színház