Az advent kezdetével évről évre a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtásokkal ünnepel Debrecen. Advent négy vasárnapján térjátékok, ünnepi gondolatok, gyertyagyújtások és nagytemplomi adventi koncertek várják a közös ünneplésre vágyókat a város főterén.
A Kossuth téren és a Piac utcán november 24-én nyit a Debreceni Adventi Vásár, amely szerethető közösségi térben, egyedi kézműves termékekkel, ellenállhatatlan finomságokkal, lélekmelegítő forralt italokkal várja a karácsonyra készülőket. A friss kalács- és a fűszeres forraltbor-illatú utcákon a nézelődés és kóstolgatás közben mind jobban készülhetünk az ünnepre.
Aki a hideg téli időben forró italra vágyik, az a Krones támogatásának köszönhetően egy szép adventi pohárból kortyolhatja az adventi vásár vendéglátó egységeiben vásárolt lélekmelegítőt.
A vásár ideje alatt ismét gazdagodik a Kossuth tér, immár egy közel 45 méteres óriáskerékkel, melyről a varázslatos debreceni fényekben gyönyörködhetnek az érdeklődők. A monumentális szerkezet a teljes adventi időszakban áll majd a kíváncsiskodók rendelkezésére, amelyhez „felejthetetlen élményeket kíván a Schaeffler FAG Debrecen.” A hatalmas karácsonyfa mellett, pedig a Mikulás és a Continental ajándékaként Kori-csúszka elnevezéssel 2018. december 5.-2019. január 6. között egy 200 m2-es, műlapos korcsolyapálya várja a gyermekeket 14 éves korig, ahol ingyenes korcsolyabérlésre is nyílik lehetőség.