Programok betöltése

« Összes Programok

  • Ez az program elmúlt.

Budapest Táncszínház: Száz év magány – táncjáték

2018 április 25 • 20:00 - 21:00

2500Ft

Az EuróPAS Magyar Táncdíjjal kitüntetett Budapest Táncszínház előadása a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Gálffi László és a Jászai Mari-díjas Kerekes Éva közreműködésével. 

Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író világhírű regénye, a Száz év magány egy képzeletbeli latin-amerikai faluban, Macondóban játszódó családregény, mely a kolumbiai Buendíák öt generációjának szenvedéseiről, örömeiről, felemelkedéséről és bukásáról szól. A regény a szülőföld elhagyásával kezdődik, és az új haza megtalálásával, a letelepedéssel folytatódik. Benne a szerelem és a vágy a legfőbb hajtóerők, melyek a továbbéléshez, a reprodukcióhoz segítik a Buendíákat – mintha ők maguk is a nevük, a „jó nap” optimizmusával hinnék, hogy egyszer, valamelyik leszármazottunknál majd csak igazolást nyer és sikerként könyvelődik el az egész család története. Csak az ősanya, Ursula sejti meg, hogy a testi-lelki ismétlődések a családtagokban nem vezetnek sehová: a történetük körbe-körbe jár, és ugyanígy apáról fiúra száll a magány is, melyet leginkább a család férfitagjainak szeretetre való képtelensége okoz. E társas magány feloldásaként, illetve tágabb értelemben a kultúra, a történelem egyedül helyes útjaként Márquez az egymáshoz való közeledést jelöli meg.

A szerző szavaival élve „Macondo nem annyira hely, mint inkább lélekállapot”, mely gondolat nyomán a Budapest Táncszínház atmoszférikus produkciója a regény lineáris újraköltése helyett annak körkörösen visszatérő hangulatainak, élethelyzeteinek megelevenítésére helyezi a hangsúlyt. A regénytöredékekből, latin-amerikai zenékből és rituális táncképekből mozaikszerűen építkező összművészeti alkotással a Táncszínház Márquez zsenije és a 20. század egyik legismertebb műve előtt tiszteleg.

A táncjáték alapjául szolgáló regény szinopszisa ide kattintva olvasható el, melyet az előadás teljesebb értékű befogadása elé ajánlunk.

 

Előadja:
Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész
Kerekes Éva Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész
és a Budapest Táncszínház társulata

Díszlet, jelmez: Klimó Péter
Dramaturg: Vécsei Anna
Koreográfus-asszisztens: Sághy Alexandra

Koreográfus és művészeti vezető: Földi Béla

 

A Budapest Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

Az egyrészes előadás hossza kb. 60 perc

Az előadás NKA, az EMMI, és a Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

A képeket Dusa Gábor készítette.

NKA_logo_2012

Részletek

Dátum:
2018 április 25
Időpont:
20:00 - 21:00
Jegyárak:
2500Ft
Program Kategóriák:
,

Helyszín

Kölcsey Központ Nagyterem
Hunyadi utca 1-3.
Debrecen, Hajdú-Bihar megye 4026 Magyarország
Telefon:
+36 52 518-400
Honlap:
http://www.kolcseykozpont.hu

Ticket info

ülőhely

Jegyár: 2 500 Ft

Jegyek kaphatók a Kölcsey Központban és a Karakter Kávézóban, valamint online kezelési költség nélkül a fonixinfo.jegy.hu oldalon.

Kérjük Önöket, hogy a megvásárolt belépőjegyeket az előadás végéig minden esetben szíveskedjenek megőrizni!

További információ a jegyvásárlásról: fonixinfo.hu/jegyinfo

Jegyvásárlás
Scroll Up