Programok betöltése

« Összes Programok

  • Ez az program elmúlt.

Momentán Társulat | Rendezők Viadala – improvizációs színházi est

2018 november 7 • 19:30 - 21:20

2900Ft

improvizációs színházi est két részben filmes műfajok és a közönség ötletei alapján

Magyarország vezető improvizációs színháza a nagy sikerű Rögvest- és Főhős-előadások után ismét Debrecenben!

Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.

Szinte mindenkinek eljön az a pillanat az életében, amikor azt érzi: filmrendező szeretne lenni. És ilyenkor az ember pontosan tudja, hogyan is kell kinéznie annak a szúrós tekinteteket és poros pisztolytáskákat felváltva mutató, feszült csenddel teli párbaj-jelenetnek egy westernben. Hogy legalább 16 hegedűnek kell tremolóban szólnia a romantikus vígjáték utolsó nagy reptéri „majdnem-elkerülik-egymást-de-aztán-mégsem-mert-a-szerelem-mindennél-erősebb” montázsában.

A Rendezők Viadala című előadásban a Momentánosok azt improvizálják, hogy filmrendezők. Az este 4 különböző stílusú, műfajú, hangulatú improvizált filmjelenettel kezdődik – 4 Momentános rendezésében. A nézők ötletei által is inspirált történetek újabb és újabb körökben bontakoznak ki, de a közönség minden kör után szavaz, hogy melyik sztori folytatódjon és melyiknek mondjunk búcsút. Az utolsó szavazás után csak egyetlen film marad, aminek így a végső, befejező nagyjelenetét is láthatjuk.

A világszerte népszerű Super Scene impróformátum – Momentános feldolgozásban.

Előadja: a Momentán Társulat

A Momentán Társulat a Művészetek Völgye Momentán Udvarának rezidens társulata.

Részletek

Dátum:
2018 november 7
Időpont:
19:30 - 21:20
Jegyárak:
2900Ft
Program Kategória:
Program Címkék:
, , ,

Helyszín

Kölcsey Központ Bálterem
Hunyadi utca 1-3.
Debrecen, Hajdú-Bihara megye 4026 Magyarország
Telefon:
+36 52 518-400
Honlap:
http://www.kolcseykozpont.hu

Ticket info

ülőhely

Jegyek: 2 900 Ft

Jegyek kaphatók a Kölcsey Központban, a Karakter Kávézóban, országszerte az Interticket hálózatában szereplő jegyirodákban, valamint online kezelési költség nélkül a fonixinfo.jegy.hu oldalon.

Kérjük Önöket, hogy a megvásárolt belépőjegyeket az előadás végéig minden esetben szíveskedjenek megőrizni!

Jegyvásárlás
Scroll Up