Ez az az ámuló szájból és a lélek legmélyéről mennyezetre fújt füst, melyen át férfi és nő régtől fogva egymást vizsgálgatja – a Paradicsomtól errefelé. Az énekes mesemondó ezen az estén füstokozó és oszlató is egyben.
„A mesék küzdelmet és irgalmat, vitézséget és becsületet tanítanak, igaz szerelemre készítenek, vigasztalnak, jól felépített, tömör és tartalmas beszédre nevelnek. Ha a végtelen éjszakákon, és milliókon kipróbált népmesék kiforrott, tömörítő, képes gondolkozása vérré válik, a lényegre törő és lélekismerő beszédnek nyújt védelmet. Nagy szükség van rá ma, mikor sikeres a parádésan csomagolt üres beszéd.
A mese tökéletes nyelvtanár. Nem szószátyár. Helyettesíteni, pótolni lehetetlen. Ezrek, tízezrek, élők és holtak közös munkája. Százezrek kacsintanak, gondolkoznak, sírnak benne. Időmunka. Mint a cseppkőbarlang, türelmesen építkezik, befelé.” (Berecz András)