„Absztrakciója, gesztusai nem a legközvetlenebb élményhez, a látványhoz kapcsolódnak, sokkal inkább az anyag lényegére figyel, kompozíciós elemeinek mozgatója inkább ez a faktúrájában is erőteljes rendező elv, mert Gajdán Zsuzsa belső tájaiból merít, intellektualitásából épít.” (Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője)
Gajdán Zsuzsa festőművész Hajdúböszörményben született, 1954-ben. 1976-ban a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát földrajz-rajz szakon, a végzést követően a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban rajztanárként tanított. 1996-ban elvégezte az Iparművészeti Főiskola környezetkultúra szakát, majd 2010-ben vizuális kommunikáció szakon mesterképzőt végzett. A főiskola után textilezéssel foglalkozott, ma akril-, olaj- és kollázsképeket készít, nyaranta hazai és külföldi művésztelepeken alkot.
Díjak, elismerések: 1999-ben a Hajdú-Bihar megyei Őszi Tárlaton Nívó-díjat kapott, a következő évtől, 2000-től tagja a Magyar Alkotó Művészek Országos Egyesületének (MAOE). 2006-ban a „Víz, levegő” című kiállításon (Keszthely) a MAOE nívódíját kapta. 2007-ben és 2010-ben a Hajdú-Bihar megyei Őszi Tárlat Fődíját, 2009-ben pedig „A hajdúk letelepítésének 400 évfordulója” országos kiállítás Fődíját kapta. 2011-ben elnyerte a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Nívódíját. 2013-ban Velke Ludince (Nagyölved, Szlovákia) Polgármesteri díját nyerte el. A Debreceni Tavaszi Tárlatokon 2012-ben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díját kapta, 2015-ben a Tavaszi Tárlat Fődíját (Emberi Erőforrások Minisztériumának díja) vehette át, 2017-ben és 2019-ben a Tavaszi Tárlat egy-egy nívódíját kapta.
Vitéz Ferenc: ASSZONYFÉSZEK
Gajdán Zsuzsa festményéhezPillangó szárnyú az alkonyat,
hártyái mögött az arcodat
látom, ahogy álmodni készül.Szárnya vége megperzselődött,
mert óvatlan parazsat őrzött,
ahogy bokorra szállt az égről.Bokor tövében megölelte
egymást a farkas és a gerle,
s kígyó szisszent mohás kő alatt.Olyan vagy: vajúdásos fészek,
gyönyör és fájdalom, tenyérnek
gyémánttövis bársonyka bőrön –s mint pille szárnyában alkonyat.
A kiállítás a Kölcsey Központ (Debrecen, Hunyadi u. 1-3.) nyitvatartási idejében, naponta 9:30-tól 18 óráig látható.