Lépésről lépésre, de újraindul a kulturális élet Debrecenben!

A koronavírus-járvány elleni eredményes védekezésnek köszönhetően Debrecenben a kultúra területén is lehetővé válik az újranyitás – hangsúlyozta Puskás István. Debrecen kulturális alpolgármestere bejelentette: egy példaértékű intézményi-szervezeti összefogást megvalósító eseménysorozatot indítanak útjára, amely a “Lépésről lépésre” címet kapta. 2020. június 5-e és augusztus 15-e között a járványhelyzettel kapcsolatos előírásokhoz folyamatosan alkalmazkodva és azokat figyelembe véve a hét szinte minden napján egy-egy rövidebb esemény formájában kulturális tartalmakhoz juthat a nagyközönség. Az alpolgármester szerint – utalva a Pandémia miatt keletkezett kényszerű kihívásokra – a helyzethez a város kulturális életének szereplői gyorsan és hatékonyan alkalmazkodtak és számos olyan értékes program született a virtuális térben, amelyek több tíz- vagy százezres nézettséget elérve, Debrecen rendkívül erős kulturális üzeneteit sikerrel mutatták be. Együtt vagyunk Debrecen – hangsúlyozta, majd hozzátette, elérkezett az idő arra, hogy a belvárosban és város más frekventált helyein felelősségteljesen, de már valós környezetben újra kulturális élménycsomagokat kínáljanak az érdeklődőknek.

Erdei Edit, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy egy olyan álom válik most valóra, amikor a gazdaság és a kultúra szereplői egymást kölcsönösen támogatva, együttműködnek Debrecen belvárosi életének újra indításában. Az üzletek és éttermek bérlői részéről erre óriási igény van és ebben a városvezetés és a kulturális-művészeti élet tagjai maximálisan partnerek voltak és lesznek. Példaként kiemelte, hogy Kirakattárlat címmel nyolc belvárosi üzletben rendezik meg a nyár folyamán egy–egy képzőművész kiállítását.

Tóth Ernő, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. programigazgatója kiemelte, hogy a kényszerleállást követően valamennyi munkatársa nagy lelkesedéssel fogott hozzá a Lépésről lépésre eseményeit megszervezni, koordinálni. A szakember rámutatott, hogy olyan kulturális impulzusokat, tartalmakat kínálnak a közösségnek, amelyekből nem csupán Debrecen helyi értékeit ismerhetjük meg, hanem képet kaphatunk arról, miért is jó debreceni polgárnak lenni. Az újszerű, innovatív megoldásokban gazdag eseménysorozatba folyamatosan várják az újabb kulturális szereplők, előadóművészek jelentkezését. A programigazgató bejelentette, hogy a koronavírus-helyzet miatt elmaradt Tavaszi Tárlat helyett megrendezett „BELSŐ CSEND” című virtuális kiállítás igazi közönség sikerrel zárult, mert több mint 13 ezren szavaztak az online térben bemutatott alkotásokra. A rendhagyó tárlat anyagát szakmai zsűri ezúttal nem értékelte, ám a szavazásnak volt tétje: a tíz legtöbb közönségszavazatot (lájkot) begyűjtött alkotó a jövő évben egy közös kiállításon mutatkozhat be a Kölcsey Központban. Ez alapján Balla Erika, Gonda Zoltán, Fehér Csaba, Horváth Ibolya, Kocsis Csaba,Komiszár János, Nagy Marcell, Rácz Imre, Józsa Poppea és Zimányi Alajos 2021-ben a valós térben is kiállíthatja alkotásait. A szervezők egyébként még az idei évben szeretnék pótolni a tavasszal elmaradt „Friss hajtás” című tárlatot.

A színes és változatos tematikájú eseményekhez, amelyeket hétről-hétre megújítva, Debrecen több pontján bizonyos időintervallumokban tartanak meg már csatlakozott a Csokonai Színház, a Debreceni Művelődési Központ, a Déri Múzeum, az Ifjúsági Ház, a Kodály Filharmónia, a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár, a MODEM, a Vojtina Bábszínház és a MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara. Az oktatási intézmények közül pedig részt vesznek projektben az Ady Endre Gimnázium, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola (Debreceni Zenede), a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium és a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium növendékei és tanárai.

A sajtótájékoztató végén Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője bejelentette, hogy jövő héttől indul a kertmozi a Nagyerdei Szabadtérin és ahogy a kormányrendelet ezzel kapcsolatban az összes részletet tisztázza, várhatóan június 22-én az Apolló mozi is újra kinyitja kapuit.

LEPESROL_LEPESRE_LOGO_OK_SZINES