Kiseprűzik a telet Debrecenből

A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. és a Vojtina Bábszínház többek között azok a kulturális intézmények, akik Debrecenben már többször bebizonyították, hogy érdemes összefogni és közösen programot szervezni – hangsúlyozta Komolay Szabolcs, a Télűző Debreceni Maskarádé programjait beharangozó sajtótájékoztatón. Debrecen alpolgármestere a Vojtina Bábszínházban elmondta, hogy február 6-án, 7-én és 10-én ismét egy színvonalas nagy rendezvénnyel lepik meg az érdeklődőket. A farsangi időszak zárásaként tartják meg a XVII. Debreceni Maskarádét, amikor a résztvevők a tél elűzésére tesznek majd kísérletet, a látogatókat bábszínházi előadással, komédiásokkal és kirakodó vásárral szórakoztatnak a tél végét jelentő rendezvényen.

Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója kiemelte, hogy jövő hét kedden és szerdán a bábszínházba várják az óvodás és iskolás gyerekeket. Az ingyenes programokon – amelyekre előzetesen regisztrálni kell – kicsik és nagyok tanúi lehetnek Konc Király és Cibere Vajda viadalának. Az ORT-IKI, a Szeredás és a Vojtina Társulat, a Hajdú Táncegyüttes, a Forgórózsa Táncegyüttes együtt lépnek fel ebből az alkalomból. A szakember felidézte a közelmúltban elhunyt Ujváry Zoltán néprajzprofesszor emlékét, akinek köszönhetően élő hagyományként maradtak meg ezek a népi játékok.

Hercz Vilmos, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális menedzsere a február 10-i programot ismertette. A Hajdú-Bihar Megyei Vásárszövetséggel közösen nagyszabású vásárt rendeznek a főtéren, itt a szervezet 15 tagtelepülésének kézművesei mutatják be portékáikat. Tavaly a kolbász volt, az idei mulatságnak pedig a kürtős-, mézes-, foszlós és fonott kalács lesz a közös tematikája. Így ezeket a finomságokat a helyi és határon túli mesterektől egyaránt meg lehet majd kóstolni. Az érdeklődők megcsodálhatják működés közben a Magyar Családellátó Szolgálatmozgó mozgó malmát és kemencéjét, amelynek segítségével nyomon követhető, hogy hogyan lesz a magyar búzából liszt, majd abból kenyér.

Debrecen főterén a XVII. Debreceni Maskarádé február 10-én, délelőtt 10 órakor kezdődik és az ingyenes programsorozatot 18 órakor Heit Lóri és zenekarának lemezbemutató koncertje zárja.

Bővebb információ a szombati programról itt olvasható.