A Galiba Gyermekfesztivál a virágkarneváli felvonulás igazi kistestvére

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB GYEREKEKNEK SZÓLÓ PROGRAM LESZ A DEBRECENI VIRÁGKARNEVÁLON!

A Debreceni Virágkarnevál idei eseményeinek közkedvelt helyszíne – a belváros mellett – a Nagyerdő. A Galiba Gyermekfesztivál augusztus 12-20. között közel száz programmal várja a családokat a Békás-tó mellé – jelentette be Széles Diána, Debrecen alpolgármestere debreceni sajtótájékoztatóján. A Nagyerdei Kultúrpark és a Főnix Rendezvényszervező közös sajtóeseményének a Debreceni Állatkert és Vidámpark adott otthont, abból az alkalomból, hogy a vidámpark a Galiba Gyermekfesztivál egyik helyszíne, illetve átadták a nagyközönségnek az állatkert új attrakcióját, egy Szafari kisvonatot.

A Hosszúpályi Huncutkák és a Fantasy Tánc-Show csapata látványos bemutatójával kezdődött a hétfői sajtótájékoztató, akiknek a produkciójával az idei Karneváli felvonuláson, a Galiba gyermekfesztivál rendezvényein és a Karneváléjben is találkozhat a nagyközönség.
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2012-ben útjára indult Galiba Gyermekfesztivál a virágkarneváli felvonulás igazi kistestvére. Az óvodások, iskolások, tánccsoportok, civil szervezetek gyermekcsoportjai maguk készítette kiskocsival kóstolnak bele a karneválozás örömeibe.
Kiemelte, hogy évek óta növekszik a programsorozat sikere, gyakorlatilag nincs olyan alapfokú intézmény, aki már ne indult volna a Debreceni Virágkarnevál “utánpótlás nevelésében”. Idén is félszázan jelentkeztek, ebből hét óvoda, kilenc általános iskola, a többi pedig civilszervezet és cég.
Azt is elmondta, hogy a Galiba Gyermekfesztivál 6. évében megérett az idő arra, hogy Galiba liba mellett gazdáját, Ludas Matyit még nagyobb figyelem illesse meg. Ezért a Főnix Rendezvényszervező és a Debreceni Vidámpark közösen Ludas Matyi hasonmásverseny-t hirdet augusztus 18-án 11 órától három életkor szerinti kategóriában: Lurkó (kislegény pelyhedző bajusz nélkül) Suhanc (nagylegény pelyhedző bajusszal) és Szenior (bajszos korosztály, Ludas Matyi elképzelt jövőbeli megjelenése).

Oláh Viktor, a HBM- i Család- Esélyteremtési és Önkéntes Ház irodavezetője, a Galiba babakocsis felvonulásának szervezője arról adott tájékoztatást, hogy az idei felvonulásra – a nagy érdeklődés miatt – még lehet jelentkezni. Az esemény célja, hogy minél színesebb, vidámabb, a karnevál hangulatához illeszkedő babakocsis csapat álljon össze, ezért a részvétel feltétele, hogy a babakocsi a virágkarneválhoz illő díszítést kapjon.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője, a Virágkarnevál főszervezője szerint a Galiba Gyermekfesztivál programjai soha nem voltak még ennyire változatosak! Kilenc napon keresztül, augusztus 12 és 20. között a Nagyerdőn, a Békás-tó környékén családi programok, koncertek, bábos és gólyalábas utcaszínházi előadások lesznek. Az érdeklődők részt vehetnek például honfoglalás kori íjászaton, 9 napon keresztül kipróbálhatják a „ka2al” [kazal] gyerekpályát, de lesz bagolysimogató, MRSZ-trambulin, „virágörökség” az Angyalligettel, „Hortobágy házhoz jön”, Játékfarm, Gyermekváros Egyesület és KreDenc-kuckó.
Azt is bejelentette, hogy augusztus 18-án egész napos Galiba-színpad vár mindenkit az ingyenesen nyitva tartó Vidámparkban, 17 órától a Stadion északi rendezvényterétől indul a Galiba-kiskocsik felvonulása, amely az egykor Ludas Matyi nevét viselő Vidámparkba érkezik. Itt az Eszter-lánc mesezenekar az állatkerti állatokról, többek közt Dáriuszról, a debreceni születésű kistigrisről is énekel.

Dr. Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezetője kiemelte, hogy Magyarország első vidéki Állatkertje és egyetlen Vidámparkja újabb játéküzemmel gyarapodott. Augusztus 7-től kezdve minden nap 19:00-ig a folyamatosan megújuló intézmény egyedülálló attrakcióval várja vendégeit. A Szafari kisvonaton Afrika állatvilágát megidéző tematikus, mesebeli figurákkal – így többek között oroszlánnal, zsiráffal, zebrával – utazhatnak együtt kicsik és nagyok az állatkerti dísztó körüli megújított tér fenyves környezetében.